Készen áll, hogy az ügyfeleink között üdvözöljük? Ajánlatkérés Ajánlatkérés

Változnak a közbeszerzési értékhatárok 2020. január 1-től

2019.11.18.

Változnak a közbeszerzési értékhatárok 2020. január 1-től
Mind a Ft-ban, mind az EUR-ban meghatározott értékek módosulni fognak

Az uniós értékhatárokat az Európai Bizottság a közbeszerzési irányelvekben meghatározott eljárás szerint főszabályként kétévente vizsgálja felül, és szükség szerint hozzáigazítja a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) keretein belül született Kormánybeszerzési Megállapodásban rögzített értékhatárokhoz.

A fentieknek megfelelően 2019-ben a Bizottság felülvizsgálta az értékhatárokat, amelyekre vonatkozó módosítások október 30-án kerültek elfogadásra. Az új közbeszerzési értékhatárokat megállapító rendeletek az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2019. október 31-én történő kihirdetését követő huszadik napon lépnek hatályba, az új értékhatárokat 2020. január 1-jétől kell alkalmazni.

Némiképp formabontó módon, a mostani módosítás eredményeként az értékhatár többsége nem emelkedett, hanem minimális mértékben csökkentek.

Nem változik Kbt. 3. mellékletében meghatározott szociális és egyéb szolgáltatások vonatkozásában a Kbt. 5. §-a szerinti ajánlatkérők esetén 750 000 euróban, közszolgáltató ajánlatkérők esetén 1 000 000 euróban megállapított értékhatár, azonban - figyelemmel az alkalmazott árfolyamra – a forintban meghatározott értékhatár emelkedni fog.

A 2020. január 1-jétől alkalmazandó közbeszerzési értékhatárok Magyarországon az alábbiak lesznek:

Uniós értékhatárok:

Klasszikus ajánlatkérők esetében:

árubeszerzések és szolgáltatás megrendelések esetében:

5.§ (1) bekezdés a)-b) pontjai szerinti Ajánlatkérő esetén: 44 279 840 Ft (139e EUR)

Többi Ajánlatkérő esetén: 68 171 840 Ft (214e EUR)

3.melléklet szerinti szolgáltatásoknál: 238 920 000 Ft (750e EUR)

építési beruházások esetében: 1 704 296 000 Ft (5 350e EUR)

Közszolgáltató ajánlatkérők esetében:

árubeszerzések és szolgáltatás megrendelések esetében: 136 343 680 Ft (428e EUR)

3.melléklet szerinti szolgáltatásoknál: 318 560 000 Ft (1000e EUR)

építési beruházások esetében: 1 704 296 000 Ft (5 350e EUR)

Nemzeti értékhatárok:

árubeszerzések és szolgáltatás megrendelések esetében: 15 000 000 Ft

építési beruházások esetében: 50 000 000 Ft